Dorog - Tokod - Tokodi pincék - Mogyorósbánya
A mai terv 15,3 km volt, 690 m szintemelkedéssel. Nem kellett túl korán kelnünk, mert a táv sem volt nagy, és a buszmenetrend is kedvező volt. Kényelmesen elautókáztunk Mogyorósbányára, útközben megcsodáltuk a Gyermelyi tésztagyárat, és a szép tájat. Borongós idő volt, de nagyobb esőt nem jósoltak.
|
A Gyermelyi tésztagyár felé |
Leparkoltunk a Mogyoróbányai óvoda előtt, majd első úticélunk egy helyi kocsma lett volna, hogy elintézzük a mosdót, és igyunk egy kávét, de sajnos minden zárva volt, csak a templom volt nyitva, mivel a helyiek éppen misén voltak. Leültünk egy szép új közterületi padra, és megettük a reggelinket, jobb híján. Hamarosan jött a busz, ami egyenesen elvitt a Dorogi vasútállomásig. Itt bélyegzéssel kezdtünk, majd keresztülvágtunk a település központján.
|
A Dorogi vasútállomás |
|
A vasútállomás előtti téren a Pihenő bányász szobra |
|
A kormányhivatal épülete bányász jelképekkel díszítve |
|
Impozáns városháza, csak ráférne egy felújítás |
|
Előttünk a Szent József templom |
A lakott területen túl, elhagyott bányatelepeket kísérve egyszer csak erdőbe értünk. A kékjelzésű útról egy pici kitérővel letértünk a "Bányászkör" nevezetű útvonalra, mert ott a jelzés szerint egy nem régen szabaddá tett, téglából épült, régi bányászalagúton vezetett keresztül az út.
|
A bányászalagút |
|
Bányász emlékmű |
Továbbhaladtunk az erdőben, egy nyiladékot kereszteztünk, majd fel kellett másznunk a Gete-hegyre. A Gete-hegyet sokat szokták emlegetni, hogy milyen meredek, milyen fárasztó megmászni, de mi a könnyebb oldal felől mentünk, ez hálistennek lankásabb volt.
|
Nyiladék |
|
Fel a Getére |
|
Ligetes fás vidék |
|
A Gete-hegy kilátójánál |
|
Lent van Csolnok település, messze Pilis és a Budai-hegység |
|
Panorámakép a Gete-hegyről |
A Gete-hegyről kb. 50 m szintemelkedést megtéve jutottunk fel a Nagy-Gete csúcsára, itt is volt egy fakereszt felállítva, csak egy kicsit nagyobb, mint az előző. A kilátás szélesebben tárult elénk.
|
A Nagy-Gete csúcsán |
|
Panorámakép, a távolabbi település Sárisáp |
|
Gyönyörűszép fenyőerdő következett |
Lefelé meredek, sziklás ösvényen folytatódott az utunk, ezt szokták emlegetni a túrázók nehéz szakaszként. Jöttek szembe néhányan, és hát tényleg eléggé kivoltak. Nekünk az Öreg-kő-t kellett még megmászni, aztán egy távvezetéket keresztezve szép kilátás nyílt előttünk. Utána lassan elértük Tokod települést. Dög meleg volt, ezért első utunk egy dohányboltba vezetett hűtött üdítőért. A dohánybolttal szemben lévő kis téren megtaláltuk a bélyegzőt, és megmosakodtunk a közkútnál.
|
Előttünk Tokod a Hegyes-kővel |
|
Kilátás az Öreg-kő széléről, még az Esztergomi Bazilikát is látni |
|
Panorámakép, jobb oldalt látható a Gete-hegy és a Nagy-Gete, mellette a távvezeték, onnan jöttünk |
|
Köves, meredek út |
|
Tokod, előttünk a pecsételőhely és a Szent Márton templom tornya |
|
A Tokodi bélyegző a kör alakú káplona rajzával |
A változatosság kedvéért megint hegyet kellett mászni, fel kellett menni a település szélén lévő Hegyes-kőre, de azért nem egész a csúcsáig.
|
Útban a Hegyes-kőre látni az Esztergomi Bazilikát |
|
A Getékre visszanézve |
|
A Hegyes-kő csúcsát megkerültük |
|
Azért innen is szép a kilátás Esztergom irányába |
|
Panorámakép |
|
Még egy kicsit továbbmentünk felfelé |
|
A Hegyes-kő |
|
Irány lefelé |
|
Visszanézve |
Szépen ereszkedve elértük a Tokodi pincéket. Elég nagy volt a kihaltság, mi sem mentünk be egy pincébe sem, mivel megrögzött antialkoholisták vagyunk. Csak bélyegezni álltunk meg az egyik pince előtt, a külső kerítésen belül pedig egy régi OKT bélyegző is megtalálható, amely már annyira kopott, hogy olvashatatlan. A vendéglátóhely előtti padon megpihentünk, és megettük az ebédünket.
|
A Tokodi pincék bélyegzője |
|
Ebben volt a régi bélyegző |
|
A régi OKT pecsét lenyomata |
|
A tokodi pincék útja |
Nemsokára megint hegyet kellett másznunk, fel a Kő-hegyre. A párom meglátva emelkedőt káromkodott egy nagyot, mert már igen csak fájt a lába. Ilyen volt ez a nap, hegynek fel, hegynek le többször egymás után.
|
A Kő-hegyről visszanézve láthattuk a mai napunk teljes útvonalát |
|
Mélyút Mogyorósbánya felé |
Mogyorósbánya felé agyagos mélyút vezetett. A bélyegzőhelyért le kellett térnünk a kékkel jelzett útról a Kakukk Sörözőhöz. A söröző tartósan nincs nyitva, úgy tűnik, most sem tudtunk inni semmit ezen a településen. Beszállunk a kocsinkba és hazaautóztunk.
|
A Kakukk Söröző |
|
Mogyorósbányai bélyegző a Szűz Mária Neve Templommal |
Ezen a napon 16,8 km-t mentünk, kb. 1000 m szintemelkedéssel a GPS szerint, ez csak körülbelüli adat, mert későn kapcsoltam ki a GPS-t. Utunk 29239 lépés volt a lépésszámlálóm szerint.
Ezzel teljesítettünk a kéktúrából 301,8 km-t, 25,8 %-ot.