Pilisszentlászló - Pap-réti erdészház - Nagy-Villám - Visegrád
Most már egyre rövidebbek a nappalok, ezért olyan útszakaszt választottam, amely közelebb van és nem túl hosszú. A Pilis és a Visegrádi-hegység jónak tűnt.
A kéktúra könyv szerint ez a szakasz 14,3 km hosszú és megtétele 450 m szintemelkedéssel jár. Most az autónkkal Szentendrén parkoltunk le, onnan utaztunk busszal Pilisszentlászlóra. A busz tele volt idősebb korosztályú túrázókkal, akik hamarabb szálltak le, mint mi. Az egyikük hátizsákjának a csatja beszorult két ülés közé, így több percet vártunk, mire a busz el tudott indulni.
Pilisszentlászlón egy rövid kitérővel pecsételtünk a helyi kocsmában, hát ez a vendéglátó intézmény bizonyára már látott szebb napokat is, de festékpárna volt.
 |
Pilisszentlászlói pecsét a barokk római katolikus templommal
|
Alighogy elhagytuk a házakat egy, a túrázókat üdvözlő táblával találkoztunk, az erdő szélén pedig egy telefonkészülék van felállítva, amelyen a nyomógombok segítségével verset választhatunk a kifüggesztett listából, amelyet aztán végighallgathatunk művészi előadásban, a versek között orosz és angol nyelvű is van. Köszönjük az élményt!
 |
"Hív az erdő" telefon
|
Egy vízmosás mellett haladtunk el, amely mellett lépten-nyomon gombákat találtunk, ezért elővettem egy szatyrot, és elkezdtem gyűjteni. Leginkább nagy őzlábgombát szedtünk.
 |
Már ősziesedik a táj
|
Kiértünk egy aszfaltútra a Szarvas-szérű rétjénél, majd a Szent László-hegy oldalában felértünk a Pap-réti Erdészházhoz.
 |
Szíves fogadtatás
|
 |
A kerítésen keresztül fényképezve
|
 |
Ez alatt az öreg fa alatt található a bélyegző a kerítésen
|
 |
Pap-réti erdészház bélyegzője
|
Az erdészház felé terepbiciklisek tűntek fel, később több helyen találkoztunk velük. Itt egy tarka macska szegődött hozzánk, aki alig várta, hogy megsimogassuk, aztán elégedetten lelépett. Valószínűleg minden errejárótól kicsikar egy kis simogatást.
A Pap-rétet elhagyva egy másik rét mellett haladtunk el, majd egy hegyoldal keskeny ösvényén haladtunk tovább. Az erdőt köd borította.
 |
Palóczky-rét
|
 |
A hegyoldalban
|
 |
Az erdő ködben úszik
|
Elmentünk az Urak asztala mellet, ahol állítólag elhagyatott katonai rakétakilövő bázis található, de nem néztük meg. Kiértünk a Vízverés nyergének tisztására, itt is voltak más túrázók a pihenő asztaloknál.
 |
Vízverés nyergének tisztása
|
 |
Ez is elég ködös
|
Ezután emelkedő következett felfelé a Hajlékos-bérc tetejére, ezt követően feljutottuk egy másik bérchátra, melynek neve Barát-halom. Közben a Molnár Lajos emlékét őrző Moli-pihenőn mentünk keresztül, ahonnan általában látni a Duna-kanyart, de most a köd eltakarta a lényeget. Itt is többen voltak, köztük biciklisek is.
 |
Kilátás a Moli-pihenőtől a Dunakanyar felé
|
Következő állomás a Borjúfő volt hasonló dunakanyari kilátással. Néhol meredek volt az út, de a bicikliseket ez nem zavarta, néha ijedten ugrottam félre az ösvényen, mikor hallottam őket a hátam mögött, hogy száguldanak lefelé a meredek úton.
 |
Borjúfő Wass Albert idézetével
|
A Visegrádi-kapu nyerge felé mentünk tovább, az úton egyedi módon lófejes turistajelek voltak felfestve, amelyekből úgy látszik, hogy sok van a környéken. Közben itt-ott szedtünk gombát.
 |
Szép gomba-kompozíció
|
 |
A Sós-tó
|
 |
A Sós-tói rét, ahol egymást sem láttuk
|
 |
Útközben egy nyiladék
|
Közvetlenül Visegrád előtt a Fekete-hegy rétjén mentünk keresztül, szintén ködben. Éppen akkor ment el mellettünk az az idősebb csoport, akiket a reggeli buszon láttunk.
Átmentünk a Fellegvárhoz, ahol szintén parkoló, büfé és különböző árudák voltak. Vágytam valami forróra, ezért mikor megláttuk, hogy lángost sütnek a büfében kértünk egyet-egyet. Drága volt, de olyan vastag, nagy darabot adtak, hogy kettő is kijött volna belőle. A sajtos-tejfölös feltéttel olyan laktató volt, hogy alig bírtam megenni.
A várból lefelé menet meredek sziklás út vezetett lefelé, sajnáltam azokat, akik szembe jöttek. Volt aki megkérdezte, hogy sok van-e még hátra, mert már nem bírja. Persze nem rendszeres túrázók voltak, hanem utcai ruhás emberek, akik ünnepnap feljöttek nézelődni.
Kálvária stációk és egy kálvária templom mellett haladtunk el, mire leértünk a városba. Benéztünk egy cukrászdába, és a főút alatti gyalogaluljárón át átsétáltunk a nagymarosi rév pénztárához, ahol pecsételtünk.
 |
| Visegrádi bélyegző a fellegvárral |
|
Beálltunk a főúti buszmegállóba és vártuk a Budapest felé menő buszt. A buszmegállóban egyre nagyobb lett a tömeg, több kutya is volt akik egymást ugatták, csaholásukkal szórakoztatták az utazó közönséget.
 |
| A Fellegvár a buszmegállóból |
|
Még szerencse, hogy nyári időszámítás idején két busz jár 5 perces különbséggel. Aki nem fér fel az elsőre, felfér a másodikra. Így is történt, megjött a busz és sorjában felszálltunk, az emberek szájkosárban, a kutyák pedig szájkosár nélkül.
Szentendre felé már hatalmas volt az esti dugó, az utolsó 1-2 kilométert döcögve tette meg a busz. De sikeresen le tudtunk szállni, a mi autónkkal is döcögve hagytuk el Szentendrét, de a sztrádán már semmi gond nem volt.
A GPS által mért táv: 18,47 km, 825 m
emelkedéssel. A lépésszámláló 31183 lépést mutatott. Összesen 129,2
km-t teljesítettünk a kéktúrából, 11,05 %-t.
Úgy néz ki, hogy erre az évre be is fejeztük, mert már rövidek a nappalok, hideg van, és a ködtől úgy sem látunk sok mindent. Ha összeadom az egész éves teljesítményünket, akkor 156,3 km-t túráztunk, 5050 m szintet emelkedtünk, és 5833 m szintet ereszkedtünk. És lépésben számolva 269 832-t léptünk, amelyek átlagban 58 cm-s lépések voltak.
