Szárliget - Somlyóvár - Koldusszállás
Egy hideg későőszi napon vállalkoztam arra, hogy a kollégákkal, ismerősökkel elmegyek egy teljesítménytúrára, de csak azért, mert ez a túra a kéktúra útvonalán halad, és ezzel így én is letudhatok egy kéktúra szakaszt. A túrát Iszinik 25-nek hívták (Kinizsi visszafelé), és minden évben megrendezik. Igazából én nem is neveztem a túrára, csak együtt mentem a teljesítménytúrázókkal. Bár eljátszottam a gondolattal, hogy nevezek, de úgy gondoltam, hogy 3000 Ft-t nem ér meg nekem egy Sport csoki, némi rágcsa és üditő, egy kitűző és egy oklevél. Mindig is smucig voltam, ez van.
Az útitársaim többsége az 50 km-s távra neveztek, csupán egy kolléganőm haladt velem a 25 kilométeresen. A 25 km a valóságban 21,7 km-t jelentett 515 m szintemelkedéssel, és 6 óra alatt kellett teljesíteni. Ezeken kívül volt még 40 km és 100 km táv is. Állítólag több százan neveztek különböző távokra.
November lévén, az időjárás reggel meglehetősen hideg volt, 1-2 fok lehetett, ezért nekem kabát, sapka, sál és kesztyű is kellett.
A regisztráció Szárliget községházánál történt és innen indult a túra. Egy rövid szakaszon még nem a kéktúra útvonalán mentünk, hanem egy alagúton keresztül közelítettük meg a vasútállomást. Az alagútban aranyos gyermekfestmények díszítették a falakat. A vasútállomásnál tudtunk bélyegezni a kéktúrás bélyegzővel a füzetünkbe.
 |
| Szárligeti bélyegző a katolikus templommal |
A tömeg szerencsére nem egyszerre indult, de így is sokan voltak, egymást kellett kerülgetni, pontosabban engem kellett kerülgetni, mert én nem rohantam úgy, mint a többiek. Alig vártam, hogy kikerüljünk a sűrűjéből. Persze később is rendszeresen el kellett engedni valakit, mert a többség félig futva közlekedett. Persze ők nem voltak annyira felöltözve, mint én, mert aki rohan, az nem fázik. De azt durva volt látni, hogy volt 1-2 ember aki rövidnadrágban ment, s kilátszott a csupasz (szőrős) lábszára, s mindez 5 fok alatti hőmérsékleten. Volt aki megszólt engem, hogy "de be vagyok öltözve, legalább a zipzárat ne húztam volna föl". Na jó, erre válaszul lehúztam a kabátom zipzárát egy kicsit, egészen a következő hegytetőig, ahol olyan hideg metsző szél fújt, hogy gyorsan visszahúztam.
Mivel többnyire kesztyű volt a kezemen, ezért elég keveset tudtam fényképezni.
 |
| A vasút alatti gyalogos aluljáró |
 |
| Túrázók az alagútban |
 |
| Szép gyermekrajzok (a kutya éppen a dolgát végzi) |
 |
Tölgyerdőben
|
 |
| Nagyegyházai bányászemlékmű |
 |
| Emlékmű a koronavírusban elhunytakért |
 |
| Még mindig Nagyegyházán |
 |
| A Váli-völgyben |
 |
| Rétek és szántók |
Az út elején volt egy rövid meredek emelkedő, ahol rögtön kiderült, hogy rossz formában vagyok. Sajnos hidegebb időben a szívbetegségem miatt rosszabb a vérkeringésem, így a lábamba is kevesebb energia jut (kevesebb oxigéndús vér, kevesebb tápanyag). Sőt a tüdőm is rosszabbul működik ilyenkor, azt tapasztalom, hogy jobban fulladok. Most is ez volt. De menet közben, miután bemelegednek izmaim, szokott kicsit javulni.
Közeledtünk a Somlyói kulcsosház felé, az első ellenőrző ponthoz. Előtte volt egy hosszabb emelkedő, ahol csodálkozva láttam, hogy egy férfi még nálam is lassabban küzdötte felfelé magát. Hát ez ritkaság. A többi túrázó meg - köd előttem, köd utánam - szinte futva közlekedett, mert ahogy megelőztek, kis idő múlva már szem elől is tűntek.
Felértünk a kulcsosházhoz, itt egy-egy sportszelet járt a nevezőknek, és kaptak egy pecsétet a papírjukra. A háznál a kéktúra bélyegzővel is pecsételtünk. Elsétáltunk a tisztás peremére, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre. Itt volt a leghidegebb, és legerősebb a szél, ezért nem sokáig nézelődtünk, a kesztyűmet is újra felhúztam, mert lefagyott a kezem.
 |
| Kilátás a terasz széléről |
 |
| Arra van a kilátó terasz |
 |
A Bánya-hegy, és valószínűleg Tarján település látszik
|
 |
| A Somlyóvári kulcsosház |
 |
| A Somlyóvári pecsét |
Most már leginkább lefelé vitt az út. Az emberek sem kerülgettek minket, mert a többség már előttünk volt. Többnyire erdőben, de egy darabon országút mellett is kellett menni. Egy helyen nem vettük észre a jelzést, de még szerencsére időben korrigáltunk.
 |
| Tornyópuszta házai |
 |
| Kereszt Tornyópuszta közelében |
 |
| A harkályok jól dolgoztak |
 |
| Őszi erdő a Hosszú-bércen |
 |
| A Bodza-völgy felé |
Annak ellenére, hogy nem rohantunk úgy, mint mások, bőven időben beértünk a célba, Koldusszállásra.
Ha jól emlékszem, 6 óra alatt kellett teljesíteni a távot, mi kb. 5 és fél óra alatt megtettük, de nem írtam fel pontosan. Idáig 22,5 km-t tettünk meg, de az emelkedőt illetően hülyeséget írt ki a GPS-m, több mint 1400 m-t, nem tudom, hogy mi zavarja meg ilyenkor. A célban készítettek rólunk egy célfotót, és volt rágcsa meg üdítőital. Persze én nem ettem, mert nem neveztem. A kolléganőm kapott egy oklevelet és egy kitűzőt. A kéktúra bélyegző ott volt egy oszlopon, pecsételtünk vele a füzetbe.
 |
| Terülj-terülj asztalkám |
 |
| Koldusszállási pecsét a vadászházzal |
Útitársaink, akik 50 km-re mentek, még csak az útjuk felén jártak, szóval nekünk rengeteg időnk volt még. Valamivel el kellett ütni, ezért úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk Tatabányáig, és onnan vonatozunk vissza Szárligetre. Volt ott egy másik túrás csaj, aki szintén vissza akart gyalogolni Tatabánya-Alsógalla vasútállomásig, ezért úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk. Az egyik szervező útba igazított minket, hogy a kék négyzet jelzésen menjünk, az a legrövidebb. Úgy is lett, másra már úgy sem lett volna energiám.
Ezen az úton nem volt sok látnivaló, erdei ösvényeken és utakon mentünk, majd elértük Tatabánya szélét. Itt még elég sokat kellett aszfaltos úton kutyagolni. A kolléganőm végig szóval tartotta az új ismerősünket, én örültem, hogy csendben lehetek, mert nem vagyok a szavak embere. Kb. 1,5 órán belül elértük a vasútállomást, ahol elköszöntünk a lánytól. Idáig kb. 29,5 km volt a mai túránk, 4 km/h-s átlagsebességgel, ami nálam elég jónak számít. Tudom, a "menők" legalább 5 km/h-val mennek, de én nem vagyok "menő".
Kb. háromnegyed órát kellett várni a vonatra, amivel visszajutottunk Szárliget vasútállomásra. A kocsiig volt még kb. 500 m gyaloglás, így lett a végére kb. 30 km. a megtett táv.
A kocsival átmentünk Mogyorósbányára, ahová a többiek érkeztek kb. 2 óra múlva, az 50 km megtétele után. Addigra jócskán besötétedett, a túrázók fejlámpával közlekedtek. A hőmérséklet nagyon lehűlt, lehetett hallani, hogy több, 100 km-t vállaló túrázó 50 km-nél feladta, mert annyira átfagytak. Én is nagyon fáztam a várakozásban, mert a kabát alatti ruhám nedves volt az izzadtságtól, és még nem száradt meg. Csak remélni tudtam, hogy nem fázom meg. Szinte tél volt már, s a téli túrázás nagyon nem nekem való - szűrtem le a tanulságot.
Útvonalunk:
.png)
.png)